Hírek
Hungarian Croatian English German Russian

Rég volt, hogy is volt…..

   A múlt század közepén volt……

      Igaz volt!

 Egy viharvert esztendő után, komolyra fordultak a mindennapi események  1957. nyarán Veszprémi Kálmánéknál.

A gyerek iskolaköteles lett.

El kellett utazni Nagykanizsára. Kimozdulni a faluból, kimozdulni a megszokott ritmusból: egy „busznak” nevezett járművel. Az 1950-es években különleges eset volt: nemcsak gyerekszemmel, de a felnőtteknek is. Már az is, ahogy Kovács kalauz bácsi kinyitotta a busz ajtaját és bizony rajta függött, hogy felvesz-e illetve beférek-e.

Sebőkék kiskapuja mellett – két akácfa tönkre állított egydeszkás padnál – várakozva már a rokonság, a szomszédok, a boltba és a kocsmába jövő-menők tudták, hogy Anyám összeállította a listát, Apám pedig kinyitotta a pénztárcáját.

Amire emlékszem: Sötétkék mackónadrágot , barna hosszúszárú bőr cipőt, barna disznóbőr iskolatáskát, fa tolótetős hosszú tolltartót ( kb.: 5x18 cm), kék bekötőpapírt és rávaló címkéket kaptam.

Másnaptól, aki az asztalos műhelybe belépve meglátott, már mondta a régi diák gúnyoló rigmust:

                        Első  osztály               :  í – í – í

                        Második osztály        :  pekedli

                        Harmadik  osztály     :  pipaszár

                        Negyedik  osztály      :  virágszál

                        Ötödik osztály                       :  sültkrumpli

                        Hatodik osztály                     :  megeszi      (…. a többit gondolatban folytassátok!)

                        Hetedik osztály                     :  ki …….

                        Nyolcadik osztály      :  felnyalja

 

Az idő távlatából a dolgok, események „ megszépülnek”.  Most  - 67 évesen – nagyon örülnék ha Kovács bácsi lenne a kalauz, mert a gyermekkorom – rég volt, akárhogy is volt – nagyon Boldog volt.

 

   Kedves Osztálytársaim!

 

 

Úgy elrepült ez a 60 év, hogy az ember csak akkor fogja fel, ha tükörbe néz, vagy ha a fénykép albumba.

            Mintha csak most lett volna, hogy szüleink kézen fogva elkísértek bennünket 1957. szeptember elsején ( ez a nap akkor vasárnapra esett) az első általános iskolai tanévnyitóra. Ezzel megpecsételték 8 évre szóló összetartozásunkat!

            Várnai Ferenc igazgató úr által irányított  zalaszabari Állami Általános Iskola fiatal és a pedagógiára rátermett Radó Jánosné lett a mi tanító nénink. Kedves mosolya most is előttem van. Kettesével sorba állított bennünket és elkezdődött az „ Osztály vigyázz!”

            A harangtorony melletti belső iskola frissen meszelt falai – rajta fogasokkal- az ütött – kopott, tintafoltos padok, az olajozott hajópadló jellegzetes „illata” valamint a jobb és baloldali fekete táblák közti fekete öntöttvas kályha látványa jól belevésődtek emlékezetünkbe.

            Megszeppentek, az izgalmaktól és az otthoni intelmektől félve ( Jó légy édes gyermekem; Figyelj a tanítónénire; Panaszt ne halljak rád!) Emma néni közvetlenségével oldottabbá váltunk.

            Lelkesen mentünk: gyalog,  esőben, sárban, hóviharban; nap mint nap:  Hétfőtől – Szombatig.

            Anyáink igyekeztek mindig tiszta ruhában és kibokszolt cipőben – a lányok hajában kikeményített fehér szalaggal – útra indítani bennünket. Radó tanító néni szerint: „ nem baj, ha foltos, csak tiszta legyen!”

            Mikorra az iskolába értünk a tanteremben várt bennünket  a mi szép, szőke angolos frizurájú tanító nénink.  Ült a katedrán – rendezve gondolatait -  vagy a nagy fekete táblára írta fel a másik osztály önálló órájának feladatát.

            Megtanított mindanyiunkat – óriási türelemmel  -  a szép írásra, számolásra, helyes, szabatos kifejezésre: a magyar nyelv szabályai szerint.  Hátra tett kezekkel, kihúzott háttal ülni a szűk padban, mert az osztályban csendnek és rendnek kellett lenni, hogy csak őrá összpontosítsunk.

            Veleszületett készsége volt az iskolai közösségbe való beilleszkedés ránevelésére.

            Megismertette diákjaival az összetartozást, az egymás iránti tiszteletet; a figyelmet és a fegyelmet.

            Számtan óráin állítható faállványon lévő színes fagolyók húzogatásával tanított egyről – kettőre jutni velünk. Természetesen kezünket  ( lábunkat) is igénybe vettük.

 

            Őszinték legyünk: alapos munkát végzett! Elve: József Attila sorai:

                        „Dolgozni csak pontosan , szépen,

                        ahogy a csillag megy az égen….

                        Úgy érdemes.”

            Ő mérlegelte elsőként a tudásunkat, a tanuláshoz való hozzáállásunkat; azt dokumentálva igazolta is. Értékelése meghatározó volt.

            Olvasás óráján hallottuk először – és kívülről is tudni kellett – az ifjúság költőjének Petőfi Sándornak – gyönyörű versét, melynek sorai, ha behunyom a szemeim megelevenednek, sőt  ebből a 16 szóból az egész Univerzum megjelenik.

                        „Mi kék

                                   Az ég!

                        Mi zöld

                                   A  föld.

                        Zöld föld felett, kék ég alatt a

                        Hangos pacsirta fütyörész;

                        Dalával a napot kicsalta,

                        A nap rá gyönyörködve néz.”

 

 

            Órák közti szünetekben közénk állva játszotta a közösségi gyermekjátékokat:

-          Csön-csön gyűrű …

-          Körben áll egy kislányka…..

-          Gyertek haza ludaim …

-          Királyom, királyom adsz-e katonát … stb.

Nekünk jutott az a szerencse, hogy az V. osztályban is osztályfőnökünk lett. Magyar óráin Petőfi Sándor életét, költészetét ismertette és szerettette meg velünk, János vitéz – verses elbeszélő költemény – volt a tananyag.  Szinte látom, ahogy – a padok közt sétálva – a tankönyvet aláfordítva mondta az első sorokat:

                        „Tüzesen süt le a nyári nap sugára

                        Az ég tetejéről a juhász bojtárra

                        Fölösleges dolog sütnie oly nagyon

                        A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.”

            Ma is áldom a kézírását: gyöngybetűit, formás számait, intelligens, választékos beszédét.

            1962. júniusában ( 1961-62-es tanév) az iskolaigazgatói feladat ellátása mellett ő szervezte meg a felsőtagozatosok első kirándulását Keszthelyre és környékére. A szülői munkaközösség segítségével jól sikerült!

            Mindig csinos, pedáns és példamutató volt.  Munkáját egyszerű technikával – lelkiismeretesen végezte: úgy az alsótagozatban mint iskolaigazgatói éveiben. Nagyon igyekezett – a szülőkkel összhangban – olyan módszert alkalmazni, ami a diákok fejlődését fokozza. 1947 – 1987-ig 40 évig.  19 éves korától 59 évesig. Csak Zalaszabarban.

            A mi Radó tanító nénink pedagógushoz méltó életet élt, és nagyon ügyelt arra, hogy a TANÍTÓI hivatás rangját megőrizze!

            Nem itt született – szabariasan: nem idevalósi vót – de életvitelével, hosszú tartalmas életével a falu részévé vált. Mint Szabó Magda Abigélje: jóindulatára számítani lehetett.

            Azzal, hogy elment a mi életünk is megcsonkult. Tudjuk, hogy az élet velejárója a halál, mégis mindenesetben megrendülünk, főleg ha személyes kötődésünk is van a halotthoz.

 

______________________  .  ______________________

 

Végül:

            Saját – gyermekkori – régi élményeimre íródott az előszóm, ezért emlékeimmel is fejezem be. Nagymamám versével, melyet minden első osztályba induló unokájának ( 4) megtanított. Szinte mindannyian az osztályunkból vándormadarak lettünk – így a vers most aktuális.

            Hosszú lábú gólya, madarak lakója

            Szomorúan álldogál egy afrikai tóban

            Suttog fönn a pálma, napos szép az este

            búsan gubbaszt jön az ágon egy kis füsti fecske.

            Csicseregve kérdi: hova gondolsz gólya?

Mi tűrés – tagadás egy kis házikóra,

            ahova tavasszal vígan szállok vissza.

            ott lakik a kisbarátom Kunmadaras Pista.

            Hát te hova gondolsz bús kis füstifecske?

            Én is mindig otthon járok, ha leszáll az este.

            Kiskőrösön Nagy Laci, ő az én barátom,

            Nincs is olyan víg legény sehol a világon!

 

Köszönöm a türelmet!

           


 

RADÓ JÁNOSNÉ temetésére – sajnos – kevesen tudtunk elmenni. A ravatalnál – mindannyiunk nevében – Tóth Pál Marika köszönt el.

Mi is búcsúzzunk – és emlékezzünk azokra az osztálytársainkra is, akikkel többé már nem találkozhatunk - 1 percnyi néma főhajtással!

 

 

„ Osztály vigyázz!”

 

Kronológiai sorrend szerint:

 

Druskóczi Ferenc

Kun Béla

Fekete Ferenc

Bognár László

Andri Alajos

 

 

Az osztálytalálkozót a zalaszabari Kalandpark Kisbalatonra néző Étterem teraszán 2017. szeptember 01-én a délutáni órákban Zalaszabar volt diákjai – finom ebéd elfogyasztása mellett – megünnepelték.

Résztvevők:   Horváth Gizella

                        Müller Csaba

                        Réder Rózsa

                        Szabó Irén

                        Szabó József

                        Veszprémi Ilona

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.